jan 11
7
A családi ház építtetője szempontjából fontos tudnivaló, hogy az építési az építési tevékenység megkezdését megkezdését a területileg illetékes államigazgatási hivatalhoz, illetőleg a 2011. január 01. után létrejövő Kormányhivatalhoz kell bejelenteni. Az erre vonatkozó információ az építési engedély határozatban is szerepel, a témát a 191/2009(IX.15.) Korm. rendelet szabályozza.
Ezzel a feladattal kapcsolatban a leglényegesebb információ az építési tevékenységnek az építésügyi bírság rendelet alapján számított értéke, amit a tervezőnek kell meghatároznia, és a dokumentációban szerepeltetnie.
Amennyiben ez az érték meghaladja az 50 millió forintot akkor az építkezés megkezdése előtt 10 munkanappal, elektronikusan kell megtenni a bejelentést. Ebben az esetben a munkát az APEH-nél is be kell jelenteni!
Ha az érték nem haladja meg az 50 millió forintot, akkor a munkakezdést (építési napló megnyitását) követő 5 munkanapon belül írásban kell megtenni a bejelentést.
Fontos, hogy oda figyeljünk a bejelentés módjára. Ha e bejelentést az első változat szerint elektronikusan tesszük meg, a kivitelezés közben biztosan kell számítani építésrendészeti ellenőrzésre! Érdemes elkerülni a felesleges izgalmakat.