Mekkora házat építsek?

A tervezés során az egyik kulcskérdés az építendő ház mérete. Erre általános szabályt nem lehet mondani, mindenkinek a saját magának kell a reális igényeit felmérni. Ehhez természetesen a tervező a ház tervezése közben segítséget nyújt, de ő a család, a majdani lakók szempontjából kívülálló, és minden igyekezete ellenére sem ismerheti meg minden részletre kiterjedően az életmódjukat szokásaikat. A szakmában közismert egy régi bölcsesség, miszerint „az első házat építsd az ellenségednek, a másodikat a barátodnak, a harmadikat magadnak”. Ez kissé hosszadalmas megoldás, és anyagilag sem biztos, hogy megfelelő, ezért egy jó tervező – építtető kapcsolat célja, hogy a tervezett épület minél jobban megfeleljen az ön reális igényeink. Természetesen egy családi ház tervezése közben az ön (funkcionális, esztétikai, anyagi …) igényein kívül figyelembe kell venni egyebek mellett az építésügyi szabályokat, a környezeti adottságokat, műszaki lehetőségeket. Ebből következik az is, hogy a tervezés mindenképpen egy kompromisszumos folyamat, ahol ideális esetben minimalizálni lehet azokat a kérdéseket, ahol engedményekre kényszerül.

A tervezés részeként önnek kell felmérnie személyes, és családja igényeit, ennek értékelésében a tervező segítséget nyújt. Nem egyszerű az ilyen jellegű döntéseket meghozni, sok embernek van olyan problémája, hogy nem tudja elképzelni milyen lenne ha… Erre egy nagyon jó viszonyítási alap, ha ön a jelenlegi, vagy korábbi lakása, esetleg ismerősök lakása méreteiből indul ki, helyiségenként kiértékelve a méretet, bútorozást, berendezést, használatot. Segítséget nyújthat az is, ha családi házas folyóiratokat lapozgatjuk, de ebben az esetben fontos hogy alaposan átgondoljuk, hogy a képen látható helyiség megvalósításához mire van szükség, és mi az mai a képen igazán tetszik. Egyik tervezésünknél fordult elő, hogy az építtető mutatott egy folyóiratot egy lakás belsőről, hogy ilyet szeretne. Szépen komponált kép volt, de a kielemzésnél kiderült, hogy igazából számukra a függöny színe az egyetlen igazán tetszetős részlet. Amennyiben ön reálisan méri fel az igényeit, és átgondolja az elképzeléseket, a ház tervezése gyorsabban tud elkészülni, és ön jobban fogja érezni magát benne.

Az igények reális felmérésénél nagyon kell figyelni arra, hogy ne túlozzuk el a vágyakat. A túl nagy lakás kétszeresen jelent felesleges kiadást. Egyrészt a kivitelezés költsége lesz feleslegesen nagy, másrészt ne feledkezzünk meg arról, hogy az elkészült épületet fenntartani is szükséges, és egy nagyobb méretű épület rezsi költsége, és karbantartási, felújítási költsége is magasabb. Előfordulhat, hogy egy kisebb életmód változtatással az elképzeltnél kisebb lakásban is kényelmesen élhet, de a döntés az öné. És nagyon fontos, hogy a döntéseket közösen kell meghozni, mindenkinek részt kell venni a tervezésben, a lakásban fog élni. Gyakran tervezünk családi házat olyan építtetők számára, akik korábban csak társasházi, lakótelepi lakásban laktak. Ilyen esetekben nagy jelentősége van annak is, hogy felmérjük milyen változások lesznek az életmódjukban, és annak kielégítéséhez mire van ténylegesen szükség.

A tervezés menetében az is egy lehetséges szempont, hogy biztosítsuk a bővítés lehetőségét, pl tetőtér irányában. Ez első menetben kisebb beruházást igényel, és ha ezt megfelelően találtuk ki, akkor minimális szerkezeti költséggel, vagy akár anélkül lehet jelentős hasznos alapterület növekedést elérni.

Gyakori az a hozzáállás, hogy az egy-két éves gyermek mellett a lakást úgy szeretnék megtervezni, hogy már kialakítják azt a lakás részt ami majd nagykorúként az ő lakrésze lesz. Ilyenkor el kell azon gondolkodni, hogy most még semmi információnk nincs arról, hogy a gyermek, ha felnő hol, milyen körülmények között szeretne élni.

A lényeg, hogy alaposan gondolja / gondolják meg, hogy mi az amire szükség van, és ezt a családi ház tervezőjével közösen értékeljék ki. Készüljön fel arra is, hogy a tervezés során esetleg dönteni kell arról is, hogy a kompromisszumos döntések keretében miről mennyire tud lemondani. Megijedni nem kell, általában tervezés közben mi is tudunk olyan ötleteket adni, ami akár költség növelés nélkül is, de kényelmesebbé teheti életüket.

Ne feledje, egy ilyen tervezés évtizedekre meghatározza az ön, és családja jövőjét!

Címszavak: , ,

Az oldalon statisztikai sütiket használunk

A sütik elfogadásával hozzájárul, hogy az oldalon belüli látogatói tevékenységét a Google Analytics rendszerével elemezzük.