Vakolás vagy aljzatolás legyen előbb?

A kérdést a kezdő építkezők valószínűleg értetlenül nézik, és tegyük hozzá azt is, hogy ebben a formában leginkább az utóbbi bő egy évtized technológiai változásai miatt került előtérbe. Először nézzük, hogy miről beszélünk. A családi házban a korrekt módon kivitelezett padló rétegrend a teherhordó födém, illetve a földszinten az aljzat vízszigetelése fölött tartalmaz egy hőszigetelő, és/vagy hangszigetelő réteget. Mivel ez egy lágy réteg, a fölötte készülő burkolat számára készíteni kell egy megfelelő szilárdságú aljzatot, amelynek az anyaga beton, esetleg újabban ismét esztrich. Ezt a rétegfelépítést nevezzük úsztatott aljzatnak. A belső falakon a hagyományos felületképzés a vakolás, amelyet esetenként úgynevezett szárazvakolattal helyettesítenek, ami tulajdonképpen egy falra ragasztott gipszkarton. Szárazvakolat esetén a kérdés fel sem vetődik, ott mindenképpen az aljzatolás készül előbb. A hagyományos technológiáknál a vakolatot készítették el először, majd ezután betonozták az aljzatot. A kérdés tehát az, hogy a két részfeladat hol helyezkedik el az építési folyamatban.

A kérdésünk szempontjából a közelmúlt jellemzőn két változást hozott. Egyrészt különböző okokból a kivitelezések átfutási idejét jelentős mértékben igyekeznek csökkenteni, és a melegburkolatok fektetése előtt az ~5cm vastag aljzatbetonnak ki kell száradnia. A másik változás szakipari munkák területén történt, a legtöbb vezetéket a padló rétegekben vezetik. Ez a villanyszerelés esetében az alapszerelés anyagszükségletének ~30-40%-os, a vésési munkák ~ 70-80%-os csökkenését eredményezheti. A gépészeti alapszereléseknél is jelentős gyorsulást hozott, és a korábban a falon kívül szerelt fűtő csövek is rejtetten szerelhetőek.

Ez a technológiai változás azt eredményezte, hogy a hagyományosan a vakolás előtt szerelt elektromos, és vizes alapszerelés után a padlón védtelenül futnak a csövek, valamint a fűtő csövek szerelése is előrébb jött a technológiai sorrendben. Mivel a vakolás során a kőművesek jelentős mennyiségű anyagot, és állványzatot mozgatnak a területen, fennáll a veszélye annak, hogy sérülnek a védtelen vezetékek. Ennek megelőzésére javasolja a „szakipari lobbi”, hogy az alapszerelés után készüljön az aljzatbeton, majd csak ezután a belső vakolás. Ennek viszont az lehet a következménye, hogy a korábban emlegetett anyagok, és állványok mozgatásával az aljzat felülete sérül, illetve a munka közben lehulló habarcs felesleg szennyezi, aminek az eltávolítása szintén a felület sérülését jelentheti. Az aljzat sérüléseinél gondoljunk a minőség romlására, és a szükségessé váló többlet aljzatkiegyenlítő költségeire is. Természetesen van lehetőség az aljzat védelmére, de ennek is vannak költségei. Lehet egy egyszerű fólia terítést alkalmazni, de ez csak a szennyeződés ellen véd, ha mechanikai védelmet is akarunk, az költségesebb megoldás. Látható, hogy mindkét sorrendnek vannak előnyei, és hátrányai egyaránt, ami ismét a szakmák közötti összhang fontosságát emeli ki, és minden épület esetében a konkrét helyzetet mérlegelve kell a végső döntést meghozni.

A mi javaslatunk a hagyományos sorrendhez áll közelebb:

A szakipar először csak a falakba vésett alapszerelést végzi el, utána készül a vakolás. Ezek után helyezik el az aljzatba kerülő csöveket. Ehhez a falak alsó részein kisebb horonyvésések szükségesek (pl.: radiátor felállásoknál), amit ki kell javítani, de ezen az áron elérjük, hogy az aljzat, és a padló csőrendszerek egyaránt károsodás nélkül, biztonságosan készülhetnek el.

Címszavak: , , , ,