Talajmechanikai szakvélemény

 

Kedves Látogatók! Mi NEM foglalkozunk talajmechanikai szakvélemény készítésével, csak írtunk annak szükségességéről!

 

A talajmechanikai szakvélemény célja, hogy megállapítsuk az épület alatti talaj összetételét, rétegződését, teherbírását, valamint a talajvíz szintjét. A szakvélemény készítője az épület méretétől függő számban (családi ház nagyságrendnél általában két helyen) próbafúrást készít az épület helyén, és talajmintát vesz, minden mélységből. A talajmintákat laborban vizsgálják, és ez alapján adják meg a számításba vehető értékeket.

Az érvényben lévő rendelet alapján a következő esetekben a talajmechanikai szakvélemény az engedélyezési tervdokumentáció része:

  • négy, vagy több beépített szint (pince + földszint + tetőtér három szintnek számít)
  • 10 méternél nagyobb építmény magasság
  • 1000 m2 -nél nagyobb alapterület
  • 7,0 méternél nagyobb szerkezeti fesztáv

Előfordul, hogy a helyi sajátosságok ismeretében a szabályozási tervben általánosan kötelezővé teszik a talajmechanikai vizsgálatot. Ezen túlmenően érdemes akkor is elkészíttetni a vizsgálatot, ha:

  • a környező épületeken rendszeresek talaj problémára utaló károsodások
  • a környező épületek nincsenek alápincézve, nem ismerjük a talajvíz szintjét, és szeretnénk pincét építeni
  • újonnan parcellázott (különösen feltöltött) ingatlanoknál
  • olyan épületek bővítésénél, vagy helyreállításánál, ahol alapozási problémára utaló repedéseket találtunk

Ezeknél az eseteknél a talajmechanikai szakvélemény olyan többlet információt adhat a tervezés idején, ami a megelőzi a kivitelezés közbeni, vagy későbbi problémákat, lehetővé teszi a legjobb alapozás kialakítását. .

Címszavak: , , , ,

Az oldalon statisztikai sütiket használunk

A sütik elfogadásával hozzájárul, hogy az oldalon belüli látogatói tevékenységét a Google Analytics rendszerével elemezzük.