Egy érdekes (valószínűleg egyedi) értelmezési eset saját tapasztalatból, családi ház bővítés témakörben: Adott egy családi ház, cserép fedésű magastetős fedéssel. Eredetileg a tetején egy kisebb, fémlemez fedésű lapostetős résszel épült. Az épület felújítása során a lapostetős részt egy 20° hajlásszögű cserépfedésű tetőre cserélnénk. Az épület térfogatának növekedése miatt ez az OTÉK alapján egyértelműen bővítés. Ennek […]
Az egyszerű bejelentés alapján építkezés a magánépíttetők számára a hivatalos ügyintézést igénylő építési módozatok közül a leggyakoribb. Családi házzal kapcsolatos munkákra szinte kizárólag ez vonatkozik. Az első, amivel szembe kell nézni az, hogy a neve ellenére ez nem azt jelenti, egyszerűen közöljük a hivatallal, hogy építkezni fogunk. Jelentős méretű, és tartalmú, megfelelő jogosultságú tervezők által […]
Délegyháza szélén, jól elkülönülő területen, egy bányató körül helyezkedik el a Robinson park. A terület leginkább szembetűnő jellegzetessége, hogy a házak egységesen nádfedésűek. Az épületek kialakításánál ötvözték a modern, és hagyományos anyagokat, illetve formákat. Ezen a parti sáv kivételével jellemzően sík területen egy saroktelekre terveztük a családi házat, ahol a telken belül jelentős szintkülönbségek alakultak […]
Budapest XVIII. kerületében, Pestlőrincen családi házas környezetben lévő telekre terveztük ezt a földszintes családi házat. Az épület az ingatlanon szabadonállóan helyezkedik el, és az ingatlan teljes beépíthetőségét, és beépíthető szélességét is teljes egészében kihasználja. Az épület első, utcai részén kap helyet a kétállásos garázs, és a tároló funkciók, a középső részen a háló, dolgozó, és […]
Érd Sóskút felőli szélén, újonnan parcellázott területre fiatal házaspár, és gyermekeik részére terveztük ezt a mediterrán hangulatú családi házat. Az ingatlan az utca irányában enyhén lejtős. A kétszintes épület szabadon állóan helyezkedik el. Az épület tervezésénél az ingatlan beépítési lehetőségeit teljes mértékben kihasználtuk, mind beépíthetőség, mind pedig épületmagasság szempontjából. Az alsó szinten a nappali tereket, […]
Jászberény újonnan parcellázott területére terveztük ezt az oldalhatáron álló családi házat. A helyi szabályzat a területet családi házas beépítésre jelölte ki. A lakást egy kétgyermekes család igényeihez igazítottuk. Az épület első részében egy funkcionálisan tagolt lakóteret alakítunk ki, a tetősíkig nyitott, nagy belmagasságú nappali résszel, kandallóval. A nappali mögött, egy dolgozót alakítunk ki, ami a […]
Piliscsaba lakóterület szélére, korábbi zártkerti területre terveztük ezt a családi házat. Az ingatlan jelentős mértékben lejtős (épülethosszon több mint egy szintet lejt), és gyönyörű panorámás kilátást biztosít délnyugati irányban. Az utcafronton kisebb szélességű, majd jelentősen kiszélesedik, a szomszédos ingatlan mögé benyúlva. Az épületet a keskeny rész végétől hátrafelé helyeztük el, ami az egyébként kis forgalmú […]
Dunaharaszti családi házas területén, egy mellékutcában lévő telekre terveztük ezt az új építésű családi házat. Az épület földszintes, az ingatlanon oldalhatáron álló módon helyezkedik el. A nappali az étkezővel, és a konyhával egy térben kapott helyet, ahonnan a lehető legtöbb irányba biztosítottuk a kilátást / benapozást. A nappali térhez egy kerti terasz csatlakozik, ami részben […]
Tordas új beépítésű, családi házas területére, fiatal házaspár számára terveztük ezt a családi házat. Az ingatlan egy szabálytalan, közelítőleg félkör formájú saroktelek. A teljes terv földszint + tetőteres kialakítású családi házat tartalmaz, melynek első lépésként csak a földszinti helyiségei épülnek meg, a tetőtér egy későbbi, második lépcsőben készül. A szerkezeti kialakítás, és a külső már […]
Mogyoród szélén, új beépítésű, de már nagyrészt beépült területre, fiatal házaspár részére terveztük ezt a földszintes családi házat. Építtetők eredeti vágya egy minimál stílusú épület volt, lapos tetővel de a helyi szabályzat ezt nem tette lehetővé. Az épületben egy nagyméretű nappali – étkező – konyhás lakótér mellett két hálószoba, és egy dolgozó kapott helyet, és a […]