Kivitelezési hibák

Mennyezetfűtés álmennyezetben, hibásan szerelve

Általunk tervezett családi ház építtetője már a tervezés elején megemlítette, hogy mindenképpen gipszkarton álmennyezetet akar, mivel nem bízik a vakolt mennyezet tökéletes sík kivitelezésében. Szintén építtetői elképzelés volt a geotermikus fűtés alkalmazása. A geotermikus rendszerek közös jellemzője az alacsony hőmérsékletű fűtőközeg. Ennek megfelelően gyakori a felület fűtés alkalmazása, vagyis a padló, fal és mennyezet fűtés [...]

Hőszigetelési problémák a gyakorlatban

Évekkel ezelőtt egy Budapest környéki városba hívtak tanácsadásra, végül három családi házról szakvéleményt készíteni. A helyszínen kiderült, hogy egy „munkanélküli” „kőműves” abból él, hogy minden évben épít egy családi házat a saját számára, és ha elkészült, eladja. A három épület egy utcában állt, a szemle idején a koruk egy, kettő, illetve három éves volt. Mindháromban [...]

Egy monolit vasbeton födém tapasztalatai

Egyik tervezésünknél az építtető egy új melléképületet épített. Az épületet autó szerelő műhelynek szánta, és tervezés során azt is megbeszéltük, hogy a monolit vasbeton födémre függesztené a csörlőt, amivel a szerelés során a motorokat kiemeli. Ezen túlmenően a nem hivatalos tervek között szerepelt, hogy az ingatlanon álló családi ház felújítása idejére a család ideiglenesen ennek [...]

Építési törmelék a födémben

 Egy régi kedves ismerős házvásárlása kapcsán találkoztam a következő esettel. Sajnos egyeztetési problémák miatt lemaradtam a vásárlás előtti szemléről, az eset még a mobil telefon korszak előtt történt. Megvásárolták a családi házat, ami egy pince, földszint + tetőteres, ~15 évvel korábban épült épület volt. Egy év elteltével hívtak, hogy van a lakásban egy repedés, amit [...]

Belső helyiség hibás kiszellőztetése

 Egy újonnan épített családi ház egy év használat után tartandó garanciális bejárása előtt kérték a műszaki ellenőri véleményemet. Az épülettel korábban semmi kapcsolatunk nem volt. Több panasz mellett az egyik probléma az volt, hogy egy ablaktalan, belső terű fürdőben nagyon dohos szag van. A helyiség átvizsgálásakor kiderült, hogy a mennyezeten van egy szellőző. Ezek után [...]

Talaj rétegződés

A családi házak építésénél általában a költségek csökkentése érdekében nem készítenek talajmechanikai szakvéleményt. A rendeletek is csak bizonyos műszaki paraméterek teljesülése esetén teszik kötelezővé. A talajmechanikai vizsgálat, és szakvélemény célja, hogy pontos képet kapjunk az épület alatti talaj rétegződéséről, és műszaki jellemzőiről. Egyik tervezési megbízásunknál, az épületet egy frissen parcellázott, folyóparti területre kellett építeni. A [...]

Elvágott gerenda

Egyik általunk tervezett családi ház kivitelezésekor történt a következő eset. Az építési engedély kiadása után az építtető nem kért statikai, és kiviteli terveket, és a rendszeres műszaki ellenőrzést sem vették igénybe. Az épület szerkezet falazott rendszerű, a födém Porotherm kerámia betétes, gerendás födém. A szükséges gerenda sűrűséget, a rábetonozás vastagságát, minőségét az engedélyezési terv leírásában [...]

Gépészeti szerelés vízszigetelésen

Nem véletlen saját tapasztalatainkból összeállított gyűjteményünk első témájának kiválasztása. Az építőipari kivitelezés egyik legnagyobb problémája, hogy a különböző szakmák nem becsülik meg eléggé egymás munkáját. Ennek többféle oka is van, ezek közül a leggyakoribb az igénytelenség, és a tudatlanság. Ez egy tipikus példa arra, hogy néha mennyire nem törődnek a kivitelezők a másik munkájával. A [...]

Vasbeton gerendás födémek hibái

Rögtön a legelején tudatosítani kell, hogy födémszerkezetet csak statikus tervező által meghatározott módon szabad kivitelezni. Egyszerűbb esetben erre elegendő egy statikus tervező által megadott leírás, de még családi házak esetében is monolit vasbeton szerkezeteknél minden esetben, előregyártott szerkezeteknél 5,40 m falközméret felett statikai kiviteli tervdokumentáció készítése kötelező. Ennek hiányában szokott előjönni egy tévhit, aminek eredménye [...]

Falazási hibák

A falakkal kapcsolatban az építtetőknek a leginkább szembetűnő probléma az elhelyezkedés szokott lenni. Ezzel arra gondolok, amikor a helyiség mérete nem egyezik meg a tervvel. Ilyenkor jönnek esetleg ráadásnak a nem párhuzamos falak, nem merőleges sarkok. A probléma általában az építtető számára a burkolás idején szokott tetőzni, amikor felvetődik a kérdés, hogy mihez igazítsuk a [...]