Archívum: május, 2013

Betonréteg fafödémen

2013/05/26

Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam a faanyagok befülledésével, és példaként megemlítettem egy konkrét esetet, a tapasztalatok alapján most úgy érzem, hogy érdemes a témával újra, egy kicsit részletesebben foglalkozni. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy egy időben előszeretettel alkalmazták ezt a megoldást, és egyre gyakrabban találkozom az ebből eredő problémákkal. Példának most egy másik konkrét […]

Címszavak: , , ,
Kategória Kivitelezési hibák Betonréteg fafödémen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tapasztalatok az állami támogatásokkal kapcsolatban

2013/05/19

A tavalyi évben három különböző állami/EU támogatott beruházás fejeződött be közreműködésünkkel. Mindhárom munkát közel az elejétől a végéig kísértük, így olyan tapasztalatokat gyűjtöttünk, amit érdemes az érdeklődőkkel megosztani. Habár mindhárom munka az ÚMVP (Új Magyarország Vidékfejlesztési Program) keretében zajlott, a tapasztalatokat a konkrét támogatási pályázati felhívás feltételeivel összevetve hasznos információkhoz lehet jutni. Most természetesen az […]

Címszavak: , , ,
Kategória Rendeletek, jogi kérdések, Építkezés előtt Tapasztalatok az állami támogatásokkal kapcsolatban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az oldalon statisztikai sütiket használunk

A sütik elfogadásával hozzájárul, hogy az oldalon belüli látogatói tevékenységét a Google Analytics rendszerével elemezzük.