Rendeletek, jogi kérdések

Jogszabály változások 2017 elején

Ez év elején olyan új jogszabály változások léptek életbe, melyek az egy évvel ezelőttiekkel, valamint az év közbeni módosításokkal együtt alapvetően átformálják az építkezések kezelését. Építkezés előtt az egyik leggyakoribb kérdés így hangzott: Mihez kell építési engedély? Ha szó szerinti értelmezésre gondolunk, akkor lehet egyszerű választ adni: az építési engedély nélkül végezhető tevékenységek felsorolását a […]

Tapasztalatok az állami támogatásokkal kapcsolatban

A tavalyi évben három különböző állami/EU támogatott beruházás fejeződött be közreműködésünkkel. Mindhárom munkát közel az elejétől a végéig kísértük, így olyan tapasztalatokat gyűjtöttünk, amit érdemes az érdeklődőkkel megosztani. Habár mindhárom munka az ÚMVP (Új Magyarország Vidékfejlesztési Program) keretében zajlott, a tapasztalatokat a konkrét támogatási pályázati felhívás feltételeivel összevetve hasznos információkhoz lehet jutni. Most természetesen az […]

Az építésügyi eljárások új rendszere, az ÉTDR

Az építőipari eljárásokkal kapcsolatos változások között gyakorlati szempontból talán legfontosabb, hogy 2013. január 01.-től az építőipari eljárásokat egy internetes online felületen bonyolítják, ez az ÉTDR. ÉTDR:Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer Az ÉTDR elérhető a https://etdr.gov.hu/ címen A rendszer hivatalos ismertetője elérhető itt: http://www.e-epites.hu/2415 A rendszer használati útmutatója elérhető itt: http://www.e-epites.hu/2701 Az eltelt […]

Kivitelezéssel kapcsolatos jogszabály változások 2013

A 2013 évi jogszabály változások részeként több olyan rendelet, paragrafus változik, amelyek a családi ház építések kivitelezésére vannak hatással. Az építtető szempontjából ez sok esetben csak közvetett hatást jelent, de érdemes figyelni rá. A kivitelezőkkel kapcsolatos megkötések, szigorítások egyes, családi építkezéseknél előforduló kiskapukat zárnak be, átrendezik az egyes szereplők jelentőségét. Első pillantásra egyszerűsítésnek, könnyítésnek tűnik […]

Változások az építésügyi eljárásokban

Az építésügyi hatósági eljárások  is alapvetően változnak 2013 januártól. A korábbi rendeletek teljes egészében hatályukat vesztik. Az alábbi felsorolás elsősorban az engedélyezési eljárás változásait tartalmazza, főleg a családi házak építtetőit érintőket,  szintén a teljesség igénye nélkül. Az építésügyi hatóság az építtető részére tárhelyet biztosít az ÉTDR – ben (építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs […]

Jogszabály változások I.

Az idei évben szinte az összes építőipart érintő jogszabályt módosították, akár több esetben is, részben egy – egy egyedi rendelettel, részben úgynevezett saláta törvénnyel. Ezek a Magyar Közlöny 2012. évi 103; 128; 144; 148; 152; 164; 166 számaiban jelentek meg. A változások minden területet átalakítanak, itt elsősorban a magán építtetőket, családi ház építőket érintő témákat […]

Megváltozott kémény szabvány

Elsősorban a szakemberek érinti, de nem árt, ha az építtetők is tisztában vannak a kéményre vonatkozó előírások év eleji változásával. A változások két legfontosabb része, hogy a továbbiakban csak rendszerként minősített elemekből lehet égéstermék elvezetőt építeni, illetve változtak a kitorkollási előírások. A rendszer elv azért fontos, mert jelenleg hazánkban nem gyártanak kéményre minősített kisméretű téglát, […]

Használatbavételi engedély

Felhívom a figyelmet, hogy 2013  januártól több rendelet, köztük a használatbavételre vonatkozó is változik, ezeket jelenleg tanulmányozom, a megfelelő változásokat igyekszem mielőbb átvezetni. A változásokról külön bejegyzésekben készítek összefoglalót. Minden olyan építési tevékenység végén, ami építési engedélyhez, illetve bejelentéshez kötött, használatbavételi engedélyt kell kérni, illetve használatbavételi bejelentést kell tenni. Az eljárást a 193/2009(XI.15.) Korm. rendelet […]

Építésfelügyeleti bírság

Az építésfelügyeleti bírság szabályait jelenleg a 238/2005 (X.25.) Korm rendelet, és módosításai szabályozzák. Az engedély nélküli, vagy attól eltérő építkezés esetén az építésügyi bírság rendelet előírásait kell alkalmazni, az építés felügyeleti bírság a kivitelezés körülményeivel foglalkozik. Vizsgálja a kivitelezésben résztvevők jogosultságát, a kivitelezés alapjául szolgáló terveket, és a jogviszonyok rendezettségét. Ha a hatóság hibát talál, […]

Építésügyi bírság

Az építtetőknél visszatérően előkerül az engedély nélküli, vagy engedélytől eltérő kivitelezés gondolata, hogy megspórolják a tervezés, és az engedélyezési eljárás költségeit, vagy a megengedettnél nagyobbat építsenek. Ilyen esetekben csak azt tudjuk mondani, hogy fel kell készülni ennek várható következményeire is. Az építésügyi bírsággal kapcsolatos eljárás részleteit a 245/2006 (XII.5.) korm. rendelet szabályozza. Amennyiben megállapítják az […]

Az oldalon statisztikai sütiket használunk

A sütik elfogadásával hozzájárul, hogy az oldalon belüli látogatói tevékenységét a Google Analytics rendszerével elemezzük.